Rólunk

Az 1998 év jelentőséggel bírt a vállalkozásunk életében,.  Betéti Társasággá alakult a magánvállalkozás,  Magyar Hűtő és Klímatechnika Bt néven. A vállalkozás ipari hűtéstechnika és általános klímatechnika területén folytatta tevékenységét.
• Hűtőházak ( vadhűtés: -25C, szerves-hűtés -18C, technológiai hűtés -18 és + 5 C fok között )
• Hús és zöldség tárolók, alacsony víz elvonású hűtés ( eper, málna, saláta, stb ) kifejezetten a magyarországi nagybani  piac területén . A hűtés-         klímatechnika  területén jelentős referenciákkal  a vállalkozás a hazai piac egyik elismert vállalkozásává nőtte ki magát.

A 2000-es évek elején a Társaság elkezdte épületgépészeti tevékenységét főleg fűtési és szellőzési rendszerek kiépítésével, ami mára az egyik főtevékenységévé vált. A változó piaci szegmens egyre inkább indokolttá tette a régóta általunk is alkalmazott hőszivattyú energia hasznosítási elvek mielőbbi hasznosítását a magán, illetve közületi szférában is.

A közben kialakult üzleti élet folytán a cég a Magyar  Hőszivattyú Centrum Kft néven átalakult, a meglévő tevékenységek mellett, a nevéből is adódóan, a  megújuló energia hasznosítás került előtérbe a szolgáltatások terén.

A hazai piac nem éppen konfliktus mentes, mivel megjelentek azon terméket kínáló vállalkozások amelyek kifejezetten kereskedelmi megfontolásból árulják termékeiket szolgáltatás nélkül.

De mit ér egy nagy értékű berendezés, ha nem megfelelően működik?

Fő célunk, hogy nem terméket ill. termékeket akarunk eladni ügyfeleinknek, hanem teljes körű szolgáltatást.
Mivel az általunk forgalmazott berendezések jelentős értékűek és minőségűek, így nem az egyszerű eladás a célunk, hanem a megfelelő szolgáltatás nyújtása.

• Tapasztalt gépészmérnök kollegáink megtervezik, ill. javaslatot adnak ügyfeleinknek a számukra legmegfelelőbb megoldásról.

• Gyakorlott kivitelező csapataink minőségi munkával járulnak hozzá ügyfeleink megelégedéséhez a fűtés, hűtés-klímatizálás, víz-csatorna szerelés, gázszerelés, szellőzés és egyéb épületgépészeti kivitelezés elvégzésekor.

A fentieket figyelembe véve reméljük, hogy Önt is mielőbb ügyfeleink között üdvözölhetjük.

 

Tisztelettel:
a Magyar Hőszivattyú Centrum Kft   csapata

Megrendelőink mondták:

Tisztelt Hőszivattyú Centrum!
Nagyon örülök, hogy megtaláltam Önöket, évek óta nem tudták, külömbözö szakembernek nevezett szerelők, nekünk megoldani a korábban felszerelt klímaberendezések működési problémáit, a legnagyobb melegben csődöt mondtak a készülékek. Ezúton szeretném meg köszönni a hozzáértő segítségüket,  mivel meg oldották a működési gondokat, és számunkra jó közérzetet biztosítottak a rekkenő meleg napokon. További hozzáértő munkájuhoz sok sikert kivánunk.  

Rombaj János ügyvezető

Ezúton szertném megköszönni, hogy a házam
gépészeti felülvizsgálatát elvégezték, számomra
a legmegfelőbb ajánlatot adták, és a terveknek
megfelelően kivitelezték. A beépített LG
hőszivattyú az elképzeléseimhez képest sokkal
jobb hatásfokon működik, jelenleg kb. 30% -al
kedvezőbb költségeket kell fizetnem mint a
régi gázos rendszerrel. Munkájukról elismeréssel
nyilatkozom, jó lenne több ilyen megbízható
cégről hallani.  

Üdvözlettel: Barkay Zoárd , Tatabánya

Köszönöm munkájukat. Nem rég elkészült házunk
gépészetével nincs probléma ( ez sajnos nem
mondható el a többi szakágra ) A hőszivattyú
minden elképzelésünket felülmúlta, nem gondoltuk,
hogy igazak lehetnek az előzetesen megítélt számok.
Mégegyszer köszönjük, hogy megfelelően számoltak
nem csak a marketing végett. Bízom benne, hogy
sok ügyfelük lesz a precíz munkájuk végett.

Üdvözlettel: Rillert Ádám, Szentendre

Kedves Igazgató Úr!
Az Önök által kivitelezett klímaberendezés
nagyon jól működik.
Beteg ember lévén nagyon tudom értékelni a munkájukat, sok segítség ez nekem.

Más cégekhez képest kedvező áron oldották meg a gondomat. 
Nagyon szépen köszönöm.

Mátkói Pál, Budapest

Örülök, hogy megismertem Önöket.
A megrendelt berendezések rendben
leszállításra és beépítésre kerültek.
A kivitelezés során minden rendben
ment, tisztán szerelnek, odafigyelnek
a tisztaságra, amit ezúton is szeretnék
kihangsúlyozni.
A megbeszélt határidőkkel sem
volt probléma. Köszönöm.
Selmi Viktória, Solymár

Fogászati klinikámra klímaberendezéseket
rendeltem Önöktől. A drágább plazmaszűrős készülékeket ajánlották, nem bántam meg , nem csak hűtenek és fűtenek a berendezések, de szuperul megszűrik és szagtalanítják a
helységeket. Köszönöm, hogy nem
csak gépet hanem megfelelően működő
rendszert kínálak számomra. A kivitelezési
nehézségeket is megoldották amit
külön köszönök.

Tisztelettel: Dr. Samfelder Ákos, Budapest

MIÉRT VÁLASSZON BENNÜNKET

  1. Mindig az ügyfél érdeke az elsődleges szempont
  2. Tapasztalt kollegáktól kérhet tájékoztatást
  3.  Mérnök csapatunk minden területen a legmegfelelőbb megoldást kínála Önnek
  4. Ha Ön elégedett , elértük célunkat
  5. Sok idő, 25 év, sok tapasztalat, szakmai megbízhatóság a Megrendelők felé

10 év jótállást vállalunk minden általunk forgalmazott termékre!

Részletekért érdeklődjön!

Kérdése van?

Segítünk! Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi módok valamelyikén!

7
Magyar Hőszivattyú Centrum Kft.